Kádár János és az irodalom

Meglepő és nyomasztó élményben volt részük a kedden délután a szatmár-németi református gyülekezeti teremben összegyűlt érdeklődőknek.

Az Aurel Popp Művészeti Liceum tehetséges diákjainak 1956 októberére emlékeztető, hangulatos és tanulságos zenés-verses műsora után Kereskényi Sándor tartott előadást Kádár János és az irodalom furcsa viszonyáról.

Az egykori pártvezető végig rettegett attól, hogy az egyre elégedetlenebb tollforgatók zavargásokat fognak kirobbantani, s félelmei megalapozottnak bizonyultak. Az azonosságtudatát a maga kommunista voltára alapozó, a kultúrától inkább félő, mint azt becsülő Kádár - akinek irodalmi műveltsége megrekedt a forradalmi verseket publikáló Petőfinél, és József Attiláról csak annyit tudott, hogy mint párttag meglehetősen fegyelmezetlen volt, sőt a polgári pszichoanalizis szekértolója - már október elején lövetni akart a Petófi Körben összesereglett, "önfejű és nemzetieskedő, a vivmányokat önző módon veszélyeztető" kultúremberekre.

Az irodalomtörténész hangsúlyozta, Kádár kultúragyűlölete, barátjának, Aczél Györgynek a befolyására, később jócskán enyhült. Szeretni ugyan - a sakkon és a vadászaton kivül - inkább csak a pergő cselekményű filmet szerette (mint Hitler, Sztálin vagy Ceaușescu), de a hetvenes években, egy szilveszter esti összejövetelen, mégis elbeszélgetett Bibó Istvánnal, Illyés Gyulával, Németh Lászlóval.

A hosszas beszélgetésnek valóságos politikai mitológiája támadt, ám Kádár lényegében ugyanolyan fafejű kommunista maradt, az emlitettek pedig megmaradtak erősen magyar érzelmű értelmiségieknek. Ez nem csoda, hiszen a kommunista mentalitás eleve ellensége minden alkotó magatartásnak, különösen az egyéni méltóságot előtérbe állitó filozófiának és művészetnek.